Sebességi koefficiens
A Birodalmi mérföldeken kívül, az egységek sebességét sebességi koefficiensben is kifejezhetjük, mely felugrik a képernyőn amikor egy hadsereget misszióba küldünk ki. Sebességi koefficiens 1 = 80 BM/h.
Semleges zóna
Az a zóna, ahol két szövetséges kastély hatóköre, a Nagy Templom szintjének köszönhetően, egybeesik. A semleges zóna sugara két, egyforma részre osztódik és mindét szövetség hatásköréhez adódik hozzá, így az összes olyan birodalom, amely az adott zónában helyezkedik el, elveszíti a napi bónuszát a termelésre, a morálra és a boldogságra vonatkozóan.
Semlegesség
Egy szövetség alapértelmezett státusza vagy egy szövetség álláspontja egy megállapodás eltörlése után vagy az ellenségeskedést pozítivan befolyásoló kérésének jóváhagyását követően.
A semlegességről ide kattintva találhatsz több infót: ide.
Sereg lejátszási sor
Egy kiképzései csoport hozzáadása a lejátszási sorhoz abban az esetben, ha a játékos kifogyott a barakkok által létrehozott menedékből, de még rendelkezik a Katonai Doktrína szintje által elérhetővé tett szabad csapatokkal. Ezen csapatok kiképzésre kerülnek egymást követően. Ha elegendő erőforrással és lakossággal rendelkezel, az összes csapatodat akár egyszerre toborozhatod és/vagy fejlesztheted, de ne feledkezz meg arról, hogy lejátszási sorba lesznek állítva. Az első olyan kiképzési csoportot, amely a lejátszási sor legelején található és ugyanazon tartomány és barakk tagja, gyémántok ellenében, azonnal kiképezheted. Minden csapat hátramaradt 6 órányi ideje 170 gyémántba kerül. Egy csapat azonnali kiképzése automatikusan maga után vonja a lejátszási sorban álló összes csapat idejének újraszámolását.
Figyelem! A sereg lejátszási sorrendje nem érhető el, ha a Birodalom támadás alatt áll*
*A következő kivétellel: Ez az opció feloldásra kerül a támadás allatt is akkor, ha jelentős a különbség a támadó sereg arany megfelelője és a védekező nettó érték pontjainak arany megfelelője között.
Seregfelajánlás
Azon katonai egységek száma, amelyek felajánlásra kerültek egy szövetségi tag által és amelyek a Globális térképen keresztül egy Gyülekezőpontba vagy egy Szövetségi kastélyba elküldésre kerültek. Ezek a seregek a szövetség tulajdonává válnak az elküldés időpontját követően és a tobozásával járó nettó értékű pontokat a tulajdonos elveszíti és ezek átvándoronlak majd a szövetség értékpontjai közé. Amint felajánlásra kerültek, ezeket a csapatokat nem lehet visszahívni.
A szövetségi felajánlásokról ide kattintva olvashatsz többet: ide.
Speciális erőforrásterület
Olyan, a Globális térképen véletlenszerűen elhelyezkedő, bónuszt jelentő terület, amely előnyben részesíti a kolóniákat vagy kereskedelmi állomásokat. Különböző típusú bónuszokban részesíti az egész Birodalmat. A speciális erőforrásterületeken létrehozott kolóniákat vagy kereskedelmi állomásokat érő támadások nincsenek a nettó értékű pontok hatóköre alapján szabályozva, így nem járnak együtt morális, becsületbeli és támadási megvonásokkal a támadó számára.
A speciális erőforrásokról és bónuszaikról további infót ide kattintva olvashatsz: ide.
Spirituális Vezető
Olyan képességek amelyek a Kormányzók számára érhetőek el, fejlesztés után. Növeli a napi Boldogság bónuszt. 1 szint: +2% boldogság; 2 szint: +4% boldogság; 3 szint: +6% boldogság; 4 szint: +8% boldogság; 5 szint: +12% boldogság
Sugár
A befolyási hatáskör mértékegysége. 1 sugár = 1 Birodalmi mérföld
Figyelem! Az Game of Emperorsban használt sugár meghatározása nem felel meg a mértanban használt konceptus meghatározással. A sugár a hossz mértékegysége, és egy szövetségi kastély befolyási hatáskörének a középpontja és egy bármelyik szélső pontja közötti távolságot fejezi ki.
Szállítás
Az erőforrások egyik adminisztratív egységből a masikba való mozgatása. A szállítmányok az Exklúzív zóna tartományainak határai vagy a csatolt tarományok és a játékos Globális térképén található tartományai között mozoghatnak.
Szállítás & Fejlesztés
Egy olyan autómatikus optió, amely a fővárosból a csatolt tartományba szállítja a sereg egységfejlesztéséhez szükséges nyersanyagokat és azonnal elkezni ezek kiképzését a rákattintása után, ha a következő feltételek teljesítve vannak: a szükséges nyersanyag elérhető a fővárosban és a főváros Karaván állomása rendelkezik a szükséges szállítási kapacitással vagy ennek maximális szintje kikutatásra került. Ez az optió nem érhető el abban az esetben, ha a Birodalom támadás alatt áll.*
*A következő kivétellel: Az optió elérhetővé válik akár még támadás alatt is, ha támadó seregének arany megfelelője és a védekező nettó értékű pontjainak arany megfelelője között drasztikus különbség van.
Szállítás & Toborzás
Egy olyan autómatikus optió, amely a fővárosból a csatolt tartományba szállítja a felfogadott sereghez szükséges nyersanyagokat és azonnal elkezni ezek kiképzését a rákattintása után, ha a következő feltételek teljesítve vannak: a szükséges nyersanyag elérhető a fővárosban és a főváros Karaván állomása rendelkezik a szükséges szállítási kapacitással vagy ennek maximális szintje kikutatásra került. Ez az optió nem érhető el abban az esetben, ha a Birodalom támadás alatt áll.*
*A következő kivétellel: Az optió elérhetővé válik akár még támadás alatt is, ha támadó seregének arany megfelelője és a védekező nettó értékű pontjainak arany megfelelője között drasztikus különbség van.
Szállítás és Építkezés
Egy olyan opció, amely lehetővé teszi egy épülethez szükséges nyersanyagok automatikus szállítását a Fővárosból egy adott csatolt tartományba / kolóniába / kereskedelmi vagy katonai őrhelyre és az építkezést egyetlen kattintással. A következő feltételek kell teljesüljenek: a szükséges nyersanyagok elérhetőek a fővárosban, illetve a Fővárosi Karaván Állomás megfelelő mérettel rendelkezik egy egyszeri Szállításhoz vagy elérte a maximális szintet. Ez az opció nem érhető el, amikor a Birodalom támadás alatt áll.*
*Ez alól egyetlen kivétel lehet: Ez az opció automatikus kioldásra kerül abban az esetben, amikor drasztikus különbségek vannak a támadó sereg arany egyenértéke és a védekező csapat nettó pontjainak arany egyenértéke között.
Szállítási egység
Látsd az ellátási vagont.
Szállítási misszió
Nyersanyagok áthelyezése csatolt tartományok között egy Karaván Állomáson keresztül vagy egy fő Birodalom és kolónia között szállító kocsikkal.
Szállítási szakértő
A Császárok által megkapott készségek egyike amikor elérik a Kormányzó szintet. Növeli a Karaván Állomás kapacitását minden birtokban. 1. Szint: +5% kapacitás; 2. Szint: +10% kapacitás; 3. Szint: +15% kapacitás; 4. Szint: +20% kapacitás; 5. Szint: +30% kapacitás
Száműzetés
Egy olyan opció, mely lehetővé teszi számodra egy nemes eltávolítását, abban az esetben ha nem vagy vele megelégedve. A Császárt/Császárnőt nem lehet száműzni. Egy nemes száműzése megvonja tőled az általa termelt készségbónuszokat. Azon nemeseket, akik házasságra vannak jelölve vagy akik függőben lévő Birodalmi udvar meghívókkal rendelkeznek, és egyben a 16 év alatti nemeseket nem lehet száműzni.
Szerencsejáték
A kocsmában található. Résztvehetsz a Szerencsejátékban, vásárolt jegyekkel, amelyek a Birodalom 1-órányi bevételének megfelelő arannyal egyenlőek, vagy 850 gyémántért vásároltad meg ezeket. A megvásárolható jegyek mennyisége korlátlan. A szerencsés jegyet, amely az egész birodalmat érinti, óránként sorsolják ki. A nyertes 100 órányi termelés arany megfelelőjében részesül. A Szerencsejáték jutalmát a Készlet menü/Kincs almenü pontjában található speciális ládika kinyitásával lehet megkaparintani. Ha több, a Szerencsejátékban megnyert jutalommal rendelkezel, naponta egyet tudsz majd megnyitni.
Szerencsekerék
Egy jutalomgenerátor a játékban. Minden 12 órában különböző jutalmakat tartalmazó kereket fogsz látni. Minden pörgetés vagy újrapörgetésért 1 pörgetéspontot kapsz; viszont, nem gyűjthetsz össze több, mint 12 pontot 1 napon belül. Amikor elérsz egy adott mennyiségű pontszámot, megkaphatod a ládikóban lévő jutalmat, vagy tovább gyűjtheted a pontokat egy nagyobb jutalomért.
A ki nem nyitott ládikák átvezetődnek a következő szezonba. Ha gyémánt jutalomban részesülsz a Szerencsekerék megpörgetésénél, ezek, 168 óra alatt lejáró gyémántok lesznek.
Szezon
A birodalom kezdete és vége közötti periódus. Az az időszak, amely alatt az összes Birodalom és szövetségi birtok egy gazdasági és katonai vonalon fog fejlődni és terjeszkedni a Világtérképen. A korszak egy Game of Emperors adminisztrációja által meghatározott dátumon fog véget érni.
Bővebb információért egy szezon végéről kattints ide.
Szökevény
Olyan képességek amelyek a Kormányzók számára érhetőek el, fejlesztés után. Csökkenti az elvesztett csatát követő lemészárlást. 1 szint: -5% esély; 2 szint: -10% esély; 3 szint: -20% esély; 4 szint: -30% esély; 5 szint: -50% esély
Szövetség
Egy olyan játékosokból álló csoport, akik megosztják egymással stratégiáikat. A szövetségi tagok egyesítik a nyersanyagaikat, hogy ezeket befektethessék minden tagot segítő Szövetségi Technológiákba, háborúk vívásába, Szövetségi Épületekbe, a kulturális és katonai befolyás fejlesztésébe. A szövetség tagjai támogathatják egymást gazdaságilag és katonailag az arany átutalás modullal. A szövetség rangsorolásra kerül egy külön rangsorban a szövetségi tagok nettó értékű pontjainak összege alapján.
Megjegyzés! Egy játékos csak kétszer csatlakozhat ugyanahhoz a szövetséghez.
Szövetség esemény
Ezzel a funkcióval a Szövetségek] lehetőséget kapnak arra, hogy Globális eseményt csak a saját tagjaik számára generáljanak. Ehhez a szövetségeseknek a közös Globális események] során Fragments of Greatness (Nagyszerűség szilánkjai) kell gyűjteniük. Amint összegyűlik a szükséges számú töredék, a Vezető, az Első tiszt vagy a Diplomáciai tiszt képes lesz eseményt generálni a szövetség tagjai számára. Az esemény 1 órán át vagy a sikeres befejezéséig tart. Egyszerre csak egy aktív szövetségi esemény lehet. Az indítás után a szövetségi esemény típusa véletlenszerűen kerül kiválasztásra. Legfeljebb 5 eseményt indíthatsz el 7 nap alatt. Minden támadás] egy-egy személyes sereggel történik, összesen 10 perc utazási idővel. A szövetségi esemény során minden támadásért van esély jutalomra, de nem garantált, hogy minden támadás után jutalom jár. A Szövetség esemény sikeres befejezése további jutalmakat hoz a részt vevő tagoknak, valamint vigaszjutalmat azoknak a tagoknak, akik nem támadtak.
Szövetség kölcsönös segítségnyújtás
Feltéve, hogy részt veszel egy szövetségben], óránként egyszer megkérheted szövetségeseidet, hogy segítsenek neked 1 épület vagy 1 folyamatban lévő technológia gyorsabb építésében/kutatásában. Minden szövetségesed 1 perccel csökkentheti a kért épület/technológia építési/kutatási idejét. A kölcsönös segítségnyújtás csak a szövetségen belül korlátozott, így nem tudsz segíteni a szövetségen kívüli játékosoknak. Az opciót a Szövetség menüben találod -> Technológiák -> a Kölcsönös segítségnyújtás résznél.
Szövetség növekedése
1. Egy szövetségi játékmodul, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy belső csoportokat hozzanak létre, és együtt dolgozzanak a szövetség egészének javát szolgáló bónuszok létrehozásán. További információkért olvassátok el [[diplomácia#diplomácia_215]itt]].
2. Szövetségi technológia Szövetségi növekedés, amely növeli a szövetségi növekedési modulban aktiválható lépések számát.
Maximális szint: 5
Szövetséges
1. Ugyanazon szövetség egy tagja.
2. Egy szövetség NAP-ban vagy Föderációban való részvétele.
Szövetséges tartomány
Az összes, a Globális térképen található, pont vagy zóna, amely felett egy szövetség rendelkezik. Ilyen szövetésgi tartomány az összes kastély és gyülekezési pont.
Szövetségi adminisztráció
Minden szint növelésével két új gyülekezőpont alapítása lehetséges, ha a szövetségi pontok összege magasabb, mint 5 000 000. A szövetségi adminisztráció határozza meg azon erőforrások mennyiségét is, amelyet a tagok el tudnak adományozni. Az adományozási százalék a játékos nettó érték pontjainak arany megfelelőjének 5%-tól kezdődik az első szintben, és 33%-ig terjed a 15. szintben. Minden szint egy új kormányzó kinevezését teszi lehetővé a szövetségben. Maximális szint - 15.
Szövetségi adó
A vezető, az első tisztek vagy a pénzügyi tiszt által előírt, a négy erőforrásban külön-külön történő befizetés, vagyis egyéni mennyiségek, 30%-os limittel, amelyeket minden egyes tagnak be kell fizetnie.
Szövetségi adományozás
Önkéntes betétek, amely ennek ellenére limitáltak. A Szövetségi Adminisztráció szabja meg, hogy a tagok mennyit tudnak maximálisan felajánlani. Minnél magasabb egy szint, a tagok annál többet tudnak felajánlani. A felajánlások százaléka a nettó értékű pontok 5%-ának arany megfelelőjével egyenlő az 1 szint esetén, valamint 33%-ával a 15. szint esetén.
A tagok akár gyémántot is adományozhatnak a szöveségi kincstárnak vagy ki is vehetnek belőle. Az adományozás naponkénti 340000 gyémántra van szabályozva. Megvásárolt és lejáró gyémántokat is el lehet adományozni a szövetségi kincstárnak. A felajánlást követően, a megvásárolt gyémántok lejárónak lesznek tekintve, 336 órás érvényességgel. A lejáró gyémántok, a saját lejárási idejükkel kerülnek átküldésre.
Az adományozásról ide kattintva találhatsz további infót: ide.
Szövetségi állások
Diplomáciai státusz egy másik szövetséggel szemben. A békeállások egy jóváhagyást követelnek meg a másik oldal részéről ahhoz, hogy érvénybe lépjenek. Úgy az egyezmény érvénytelenítése, mint az ellenséges viszony vagy a háború kijelentése egy egyoldalú döntés.
5 típusú szövetségi állás létezik az Game of Emperors-ban: Békeszerződés, NAP (Non-aggresszió paktum), Semlegesség, Ellenséges viszony és Háború.
Bővebb információért a szövetségi állásokról kattints ide.
Szövetségi befolyás
Egy szövetségi kastély egyedülálló tulajdonsága. A kulturális és katonai befolyást a következő speciális épületen keresztül lehet növelni: Nagy Templom. A szövetségi befolyás bónuszokat és előnyöket kínál a befolyás hatókörében található szövetségesek birodalmainak. A háborús ellenségeket pedig megbünteti. A befolyás dominálójaként, a Világtérkép meghódítójává válhatsz, így a birodalmat is elnyerheted.
A Szövetségi befolyással kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide, ide és ide.
Szövetségi épületek
A szövetségi kincstárban található négy erőforrás alapján elrendelt építés. A szövetségi épületeket a gyülekezési pontokban és a szövetségi kastélyokban lehet megépíteni. Különböző hatással rendelkeznek - például, a szövetségi gazdaság védelmének fokozása vagy a befolyási hatáskör kibővítése. Ezek árát és idejét a Építkezési Tiszt Építészeti szintje csökkentheti.
Szövetségi Erősítések
Egy szövetség] mechanika, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy seregeket küldjenek szövetségeseik megsegítésére. A küldött seregek automatikusan a fogadó csapatai mellett harcolnak.
- Erősítést csak az ugyanabban a szövetségben részt vevő játékosok között lehet küldeni. Szövetségi kezdők nem küldhetnek vagy fogadhatnak erősítéseket, amíg nem kapnak teljes jogú tagságot.
- Erősítést csak tartományokba] és kolóniákba] lehet küldeni. Erősítést csak tartományokból lehet küldeni.
- Az erősítések fenntartását] a fogadó fizeti, amíg a saját oldalán vannak bevetve. Utazás közben az erősítések fenntartását a küldő fizeti.
- Az erősítések csatlakoznak a fogadó csapataihoz (ha vannak), és egész seregként vesznek részt a csatában velük együtt. [[nagy_személyek#nagy_személyek_58]tábornokok]] nem küldhetők erősítésként.
- Az erősítések a fogadó harci technológiáival vesznek részt a csatában. Nem követelmény, hogy a fogadónak magasabb osztályú egységeket kell feloldania ahhoz, hogy erősítésként fogadhassa őket. Vagyis egy játékos, akinek csak könnyű egységek vannak feloldva, kaphat elit egységeket erősítésként, de azok az ő alacsonyabb szintű technológiáival harcolnak.
- Az erősítésből származó veszteségek arányosan kerülnek kiszámításra a fogadó és az erősítésből származó részt vevő katonák arányának megfelelően. Például: egy csatában a fogadó 1000 kardforgatója] és 2000 kardforgatója az erősítésből, összesen 3000 kardforgató. A csatában a veszteségek összesen 600 kardforgatót tesznek ki, és ezek a veszteségek a következőképpen oszlanak meg: 200 a fogadó részéről és 400 az erősítés részéről.
- Az erősítésből elvesztett egységek visszaszerzése a fogadó visszaszerzési százalékán alapul.
- A fogadó nem mozgathatja az erősítést egy másik gazdaságba], mint ahová küldték. Ő sem használhatja őket támadásra. Az erősítéseket nem lehet egy helyőrségen belül telepíteni.
- Az erősítéseket a küldő bármikor visszahívhatja. Az erősítéseket a fogadó bármikor visszaküldheti. Ha a csatáig kevesebb, mint 5 másodperc van hátra, az erősítéseket sem visszahívni, sem visszaküldeni nem lehet.
- Az erősítés a következő esetekben automatikusan visszatér a feladóhoz:
- ha a fogadónak nincs elég aranya] a fenntartásukhoz (negatív aranyba kerül);
- ha a fogadó vagy a küldő elhagyja a szövetséget;
- ha a címzett aktiválja a Vakáció módot];
- ha a címzettet vagy a feladót az adminisztráció blokkolja;
- ha a gazdaság, amelyben bevetésre kerültek, megsemmisül.
- Az erősítések láthatóak a kémjelentésekben, de a feladójuk névtelen.
- А szövetséges legfeljebb nettó pontjainak 50%-át érő sereget kaphat.
- Egy szövetséges legfeljebb a teljes rendelkezésre álló serege aranyegyenértékének 50%-át érő sereget küldhet erősítésként.
- Тaz egyszerre küldött és kapott erősítések száma korlátozott; egyszerre csak egy szövetséges támogatására küldhetsz sereget, és egyszerre csak a szövetség egyik tagjának katonai támogatását veheted igénybe. Egynél több erősítési küldetést nem lehet egyszerre fogadni vagy küldeni.
Erősítést a Szövetség -> Tagok menüben az egyes szövetségesek melletti lehetőségek közül tudsz küldeni. Ezt követően a parancsnoki központból lehet őket kezelni.
Szövetségi érték
Egy Szövetség jelenlegi, nettó értékű pontinak száma, vagyis a szövetség értékeibe és tulajdonjaiba befektetett arany megfelelője: Technológiák, épületek és csapatok /1000.
Szövetségi kastély
Egy olyan kastély, amely saját épületekkel rendelkezik és már egy szövetség tulajdona. A szövetségi kastélyt csak egy gyülekezőpontból vagy másik kastélyból kiküldött szövetségi sereg tudja meghódítani. Egy ilyen kastély bevétele kulturális és katonai befolyási szélességet jelent tulajdonosának a Világtérképen, így lehetővé teszi a birodalom megnyeréséért folytatott harcot is.
További infót a szövetségi kastélyokról ide kattintva találhatsz: ide, ide, ide, ide és ide.
Szövetségi Kincstár
Az a hely, ahova mind a négy nyersanyag típus gyűjtődik, amelyet a tagok adó vagy korlátozott önkéntes befektetésként fizetnek be.
Szövetségi közlemények
Egy üzenet az összes szövetségi tagnak. Közleményhez való joga csak a vezetőnek és a tiszteknek van, ezek ibolya színű borítékokban jelennek meg az Üzenet menü Közlemény lapján. Kronológiai sorrendben jelenik meg - a legrégibb üzenet az ablak alján a legújabb az ablak tetején jelenik meg.
Szövetségi pontok
Az összes szövetségi tag nettó értékű pontjainak összege.
Szövetségi Prémium
Olyan bónuszcsomagok, amelyeket havi rendszerességgel aktíválni lehet, attól függetlenül, hogy szövetségi tag vagy, vagy sem. Egy szövetségi Prémium hasznos előnyökkel fog járni az ellenségeddel szemben. Ha egy szövetség tagja vagy, még akkor is bónuszokban részesülsz, ha nem rendelkezel aktív beiratkozással, mindaddig míg legalább egy aktív szövetségi taggal rendelkezik. A beiratkozással ugyanakkor, növeled a szövetségi tagok számát, így a bónuszok mértékét is. Minnél több a beiratkozó, annál nagyobb az előny ez ellenfelekkel szemben is. A beiratkozás havi és amint aktíválásra került, automatikusan meghosszabításra kerül minden 30 naptári nap leteltével. Bármikor kiiratkozhatsz, de akkor a bónuszok is csökkeni fognak vagy teljes törlésre kerülnek a következő lejárati dátumot követően. A szövetszégcsere esetén, a beiratkozásod aktív marad és hozzáadásra/kivonásra kerül a szövetség összesített tagjainak számához/számából, amely növelni/csökkenteni fogja a mindenkinek járó bónuszok mennyiségét.
A legmagasabb szintű bónuszok a következő jutalommal járnak:
- százalékos bónusz a védelemnek
- napi Boldogságbónusz
- százalékos bónusz a Barakok kapacitásának
- órás bónuszok a bevetési jutalmakhoz
- bónusz az azonnali építési limithez
- Gazdasági sémaelemek
- Gazdasági disignelemek
- Legendás Misztikus Ládika
- népességnövekedési bónuszelemek
- százalékos bónusz a seregtámadáshoz
- százalékos bónusz a szállítési kapacitáshoz
- százalékos bónusz a seregsebességhez
- órási bevételek a seregnek minden nap
- olcsóbb Birodalmi Kereskedelmi díjak
- bónusz az azonnali kutatási limithez
- Katonai sémaelemek
- katonai designelemek
- Epikus Misztikus Ládika
- a következő kémcsomagok, amelyek infót tartalmaznak a különböző bónuszokról: speciális erőforrások és csodák, szövetségi fejlesztések és beiratkozások, morál, katonai elemek, katonai kutatások és Prémium
Szövetségi rangsor
A szövetségeket a következő négy paraméter alapján lehet felosztani: pontok (az összes tag nettó érték pontjainak összege), katonai pontok (a háborúkból és a szövetségi csatákból), szövetségi érték (a Szövetségi Technológiákba befektetett erőforrások arany megfelelője, felajánlott seregek és épületek/1000) és a Világtérképen való elfoglalt tartományok szerint.
Szövetségi sereg
Olyan csapatok, amelyek a gyülekezőpontban vagy egy szövetségi kastélyban találkoznak, amelyeket a szövetségi tagok adományoznak. Az adományozást követően, a katonai egységeket nem lehet visszaigényelni. A sereg toborzása a nettó érték pontok növelésével jár, míg a sereg adományozása ezzel ellentétes.
A szövetségi csapatokkal kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide.
Szövetségi technológia számológépe
Egy olyan motor, amelybe beillesztheted egy adott szövetségi épület/szövetségi kutatás jelenlegi szintjét és az Építészeti Tiszt Épitészeti szintjét/a Tudományi Tiszt Egyetemi szintjét ahhoz, hogy egy magasabb szint árát ki tud számolni. A Technológiai fában találhatod.
Szövetségi Technológiák
A szövetségi kincstárban megtalálható négy erőforrás segítségével rendelhető el. A szövetségi technológiák az összes tag technológiai szintjének a növelését teszik lehetővé. A szövetségi technológiák árait és idejét a Tudományi Tiszt Egyetemi szintje tudja csökkenteni.
A szövetségi technológiákkal kapcsolatban ide kattintva találhatsz több infót: ide.
Szövetségi tételek
Ha személyes tárgyakat adományozol a Szövetségi kincstárba], lehetőséged lesz szövetségi tárgyak] készítésére, amelyeket szövetségi célokra használhatsz. 1 szövetségi tárgy elkészítéséhez 20 azonos típusú személyes tárgy szükséges. Mind a szokásos, mind a lejáró tárgyak adományozhatók. 1 szövetségi tárgy elkészítése 2 órát vesz igénybe x4-es sebességű birodalmakban/1 órát x10-es sebességű birodalmakban. Az elkészített szövetségi tárgyak lejárnak és 168 órán át érvényesek x4-es sebességű birodalmakban/72 órán át x10-es sebességű birodalmakban. A szövetségben egyidejűleg legfeljebb 8 szövetségi tárgyat készíthetnek. A vezető, a tisztek és a parancsnokok készíthetnek tárgyakat. Minden szövetségi tárgy a következő szinteket biztosítja:
Továbbfejlesztett kard: Közelharci támadás +10
Továbbfejlesztett nyilak: Távolsági támadás +10
Továbbfejlesztett páncél: Páncél +10
Továbbfejlesztett harci lovak felszerelése: Harci lovak +10
Terepi orvosi felszerelés: Katonai orvostudomány +10
Továbbfejlesztett ostromlövedék: Ostromlövedékek +10
Kémkedési készlet: Kémkedés +10
Kémelhárító készlet: Kémelhárítás +10
Harci kiképző felszerelés: Morál +25
Térképészeti készlet: Térképészet +20
Egy szövetségi tárgy használata egy csatában] egy szövetségi sereggel lehetővé teszi a konkrét technológia maximális 100 szintjének túllépését. Például, ha a technológia szintje 100, és a tárgy'hatása 10, a csatában figyelembe vehető szint 110 lesz.
Ugyanúgy használhatók, mint a személyes tárgyak - a szövetségi gazdaság parancsnoki központjából: védekezésben - a Bevetés fülről, támadásban - a Támadás fülről.
Szövetségi üzenetek
Az üzenetek a szövetség bármely területére vonatkozóan érkezhetnek - szövetségre való felhívás, informatív üzenetek egy szövetségi állás vagy szövetségi díj változásáról, szövetségi harci jelentések, szövetséges katonaságok költözéseiről, osztagok adományozásáról, a befolyás hatótávolság bónuszok, vezetők megválasztásáról és ingyenes Harci riasztásokról. A Szövetségi üzenetek kék borítékban érkeznek és rendszerben a Üzenetek Rendszer menüpontjában kerülnek elmentésre, Szövetség címkével.